Nyári munka amerikai gyermektáborban
Több száz magyar egyetemista tölti a nyarat egyesült államokbeli gyermektáborokban. Nem nyaralni mentek, hanem dolgozni, nyelvet tanulni, kipróbálni magukat egy távoli világban. Kilenc hetet keményen dolgoznak, majd a végén egy-két hetet utazgatnak. A magyarok egy csoportja San Francisco közelében, Kennolyn gyermektáborban tevékenykedik éppen. Itt értük oket utol, ahol gyorsértékelést tartottak az eddigi közel három hétrol.
 Életkép Camp Kennolynból
A helyszín a Camp Kennolyn gyermektábor, San Franciscótól délre, másfél órányi autóútra. Miklós, Kata, Edit és Tamás épp megérdemelt esti pihenésüket töltik, amikor sikerül oket telefonon utolérnünk.
A környezet ideális: a fiatalok egy hus, kaliforniai vörösfenyoerdo közepén "állomásoznak", közel az óceánparthoz. Már harmadik hete megy a pörgés A táborban 2 hetes turnusok váltják egymást, átlagosan 200 gyermekkel és ugyanennyi fonyi személyzettel.
A fiatalok a hét 6 napján csaknem napi 10 órát dolgoznak - aztán egy napot pihennek. A fizikai megterhelés nem csekély. Sokan meg is lepodnek, mert nem erre számítottak. "A magyar és kelet-európai fiatalok többsége úgynevezett support staff-ként, azaz kisegíto személyzetként dolgozik a gyermektáborokban. A konyhán segédkeznek. A legtöbb, hasonló munkakörben dolgozó fiatal a 7-9-ig tartó reggeliztetéssel kezdi a napot. Az ebédeltetés 12 és 15 óra között zajlik, aztán 18 órakor jön a következo nagyobb roham, vacsoraidoben"- magyarázza Rasovszky Miklós a CCUSA magyarországi irodájának vezetoje. O régi motoros a csapatban: 15 éve angol-testnevelés szakos pedagógus hallgatóként táboroztatott eloször és vívást oktatott a gyermekeknek. Azóta nem tud szabadulni a programtól. Tucatnyi alkalommal volt kint nyáron, foállásban már a szervezetnél dolgozik Budapesten.
Mit csinál a dining-room hostess?
A 27 éves Pentz Kata és a 24 éves Kószó Edit a konyhán tevékenykednek a táborban. Kata az ELTE joghallgatója most salátabáros, míg a közgazdászpalánta Edit egy ukrán lánnyal együtt "dining-room hostess". Hogy mit is takar ez a jól hangzó pozíciónév: "Felseperjük az étkezot, kávét fozünk, gyümölcsöt készítünk elo az étkezésekhez. Emellett az én feladatom arra is ügyelni, hogy a gyerekek töröljék le és rendben hagyják ott az asztalokat étkezés után. Én adhatok nekik engedélyt az étkezo elhagyására - de csak akkor, ha már rendet tettek maguk után. Itthon ilyesmit nem nagyon láttam gyermektáborokban"- mondja Edit. A diákmunkások elárulják: a konyhában alig vannak egymástól elkülönülo munkakörök. Az átfedés miatt így gyakran besegítenek a másik feladataiba is.
Jutalom: vidámparkba vitte oket a vezetoség
"Ma, mialatt a gyerekek a strandon voltak, felmostuk az ebédlot. Aztán 500 csirkét paníroztunk be - egyesével"- ad betekintést a munkába Kata. Ebbol is kiderült, hogy a konyhán dolgozóknak az étkezések közötti "üresjáratok" alatt is boven akad tennivalójuk. "Itt az amerikai és angolszász munkakultúra irányadó. Ebben benne van, hogy ne csak a kötelezo minimumot teljesítsük, hanem tartsuk szem elott, hol tudnánk még pluszt nyújtani." Szerencsére az erofeszítés nem egyoldalú. "Nagyon értékeli a tevékenységünket a vezetoség: egy-egy elismero szóval, bíztató mosollyal mindezt a tudtunkra is adják. Nemrég az egész csapatot egy vidámparkba vitték jutalomként, de egyéb kirándulásokat is kapunk munkánk elismeréseként "- fuzi hozzá Kata.
A gyermektábor nemzetközi jellege miatt - még német, tanzániai kisfiú és dán gyermekfelügyelo is van a Kennolyn Camp lakói között - rendszeresek a nemzetiségi estek, ahol lehetoség nyílik a legkülönfélébb kultúrkörök bemutatására. "Nagyon jó kikapcsolódás az összes ilyen 'international night'. Nemrég tartottunk magyar estet Rubik-kockával, túrógombóccal, kókuszgolyóval, néptánccal. Mindenki nagyon élvezte"- erosíti meg Kata és Edit.
"Az elso két hét nehéz volt, de belejöttem"
A fiatalok zöme a multikulturális környezet mellett a kaland és a nyelvtanulás miatt választja az amerikai táboroztatást. "Én idén jöttem eloször. Elotte nem is voltam külföldön. Kicsit tartottam is a kiutazástól: egyrészt a honvágy miatt, másrészt attól, hogy fogok boldogulni idegenben, távol a szeretteimtol. Az elso két hét nehéz volt, mert kicsit mást vártam, de mára belejöttem a munkába"- mondja Edit. A lányok hozzáteszik: az eddig kint töltött ido alatt máris sokat fejlodött az angoltudásuk. Legalábbis gördülékenyebben beszélnek angolul.
Jól mutat a munka az önéletrajzban
Mások önéletrajzuk tartalmát gyarapítanák a jól csengo külföldi nyárimunka-vállalással. A 22 éves, testnevelés-szakos Tamás is úgy érzi, mindenképpen jót tesz majd szakmai pályafutásának a kint töltött ido. A táborban Tamás counselor-ként dolgozik. Vívást és teniszt oktat a gyermekeknek - emellett a vízimento-csapat munkájában is részt vesz. A gyermekeknek alkalmanként 50 perces órákat tart - szabadidejében adminisztrál és okleveleket is készít a foglalkozásokról. "Szokatlan, hogy itt nehezebb lekötni a gyermekek figyelmét, mert állandóan játszanának"- összegzi munkatapasztalatait. Rasovszky Miklós ennek kapcsán megjegyezte: az USA-ban nem jellemzo a poroszos oktatási stílus. "Egy-egy foglalkozáson inkább az a lényeg, hogy a gyermekek belekóstoljanak egy-egy területbe." Sokéves tapasztalatai alapján az amerikai gyermekek ugyanakkor nagyon talpraesettek a konfliktuskezelésben. "Nincs köztük agresszió, durváskodás, lökdösodés, verekedés - kulturáltan meg tudják beszélni, ha valami bajuk van egymással."
Tilos a dohányzás és az alkoholfogyasztás
A tábor családias, ám szigorú eloírások szabályozzák a dolgozók és a gyermekek életét egyaránt. A gyermekek például a tábor alatt nem használhatnak mobiltelefont és számítógépet. "A mi mobiltelefonjaink is el vannak zárva. Netezni, skype-olni csak munkaido után lehet"- mondja Kata. A gyermektábor munkatársainak emellett szigorúan tilos dohányozni és alkoholt fogyasztani - akit ilyesmin kapnak, azonnal csomagolhat és távozhat. Éppúgy, mint az, aki tettleg vagy szóban bántalmazza a gyermekeket. Tiltott továbbá a papucsviselés - továbbá a hölgyeknek a bikini és az eroteljes, hangsúlyos smink.
Két hét utazás a végén
A megfeszített munka és a szigorú szabályok betartása persze a táborok végén elnyeri méltó jutalmát. A fiatalok nagy része a diákmunkával keresett pénzen 2 hét alatt bebarangolja az USA-t. Többen nem titkoltan eleve ezzel a céllal érkeznek. A lehetoség sokaknak annyira megéri, hogy évek óta rendszeres visszatérok az USA gyermektáboraiba...
Így lehet kijutni
Amerikai gyermektáborokba több, Budapesten is jelen levo nonprofit szervezeten át lehet kijutni. Aki egy év múlva ilyen munkát céloz meg, annak jövo év januárban vagy februárban célszeru jelentkezni. A CCUSA például március elején tart Budapesten állásbörzét, ahová az egyesült államokbeli táborvezetok is eljönnek és helyben állásinterjún mérik fel a jelentkezoket. Szakmai tapasztalatra csak a gyermekfelügyeletre és az oktatói munkakörökre pályázók esetén van szükség, konyhai kisegíto személyzetnek mindenféle gyakorlat nélkül is lehet jelentkezni. Nyelvismeret tekintetében az alap- és középfok közötti szint már elegendo. Összességében 150-160 ezer forintos befektetés az út, amit a táborban 9 hét alatt keresett 1000-1200 dollár fedez, így végül az utolsó heti utazgatással nullszaldósra hozható ki a nyári kaland.
Date: July 15, 2010
Source: Origo
Author: Gabriella Takács
Facebook Alumni Group
Join our new Facebook Alumni Group (also known as CCUSA Baráti Kör) and you can see all the latest pictures from the past summer! Join now and you will receive updates everytime we add something new. You can also post your own stories and photos as well.
Photos & Funny Stories
Mosolyalbum - 2009 Nyár
Pictures of our Camp Fair 2009, March 7
Pictures of our Info Meetings and Info Stands 2008/09
Mosolyalbum - 2008 Nyár
Pictures of our Camp Fair 2008, March 8
Mosolyalbum - 2007 Nyár
Mosolyalbum - 2006 Nyár
Press Articles
Camp Fair 2009 in Nepszabadsag - 2009. 03. 18.
Food at camps - Elelmezes Magazin - 2009. March
Nyári munka amerikai gyermektáborban by Gabriella Takács - origo.hu - 2010.07.15
Other Articles
Interviews from the WEB :
Around the World with IWIW - Santa Cruz (with Rasovszky Miklós)
Sikersztori Angliában - a WEUK-vel kezdődött (with Rácz Mihály)
Élménybeszámolók, cikkek, interjúk:
Fekete
Adrienn (SOTE) - 2010
Marozsan Gergely - Birta Kitti (DE) - 2010
Marozsan Gergely - Stóka Ágnes (DE) - 2010
Marozsan Gergely - Borsos Mariann (DE) - 2010
Fekete Adrienn (SOTE) - 2010
Amerikai gyermektábori munkákat ajánlottak (CampFair 2010, from monster.hu - origo.hu Dorofjev Tamara cikke)
Research Summary by Tarnai Balazs (who worked at a Special Needs camp) 2001-2010
Fejes Jozsef (BME) who worked at JKCP camp in PA in 2009
Galyasz Anett (DE Debreceni egyetem) - 2009
Jeges Rita - Kenmomnt Kenwood Camp - 2007
Orsolya Bohnert - Isabella Freedman JRC - 2009
Marozsan Gergely - Radovics-Meder Agota (DE) - 2008
Marozsan Gergely - Nagy Gyula (DE) - 2008
Marozsan Gergely - Giczei Levente (DE) - 2008
Marozsan Gergely - Bollmann Gabriel (DE) - 2008
Marozsan Gergely - Stoka Agnes (DE) - 2008
Marozsan Gergely - Huszar Zsofia (DE) - 2008
Marozsan Gergely - Birta Kitti (DE) - 2008
Marozsan Gergely - Kiss Maria (DE) - 2008
Marozsan Gergely - Panyi Norbert (DE) - 2008
Radovics-Méder Ágota (DE- BTK) - 2008
Toth Katalin (BME) - 2008 (Work Experience USA)
Katona Flóra (BCE) - 2008
Marozsan Gergely - Kummer Izabella (DE) - 2008
Marozsan Gergely - Nagy Éva (DE) - 2008 (see Eva's pictures here)
Marozsan Gergely - Nemes Katalin + pic1 / pic2 - 2008
Bernáth Tamás (SZTE-ETSZK) + slideshow - 2007
|